Gondoltam belelapozok. Mindenki amúgy is rólunk fecseg. Csernus is, meg Osho, s még sokan mások. Elemezni próbálnak, kritizálni, dicsőíteni. De minek? Hogyan? Hogy, mikor több száz mém született már rólunk, és mégis a legigazabb talán az, hogy nem csak férfitársaink, mi sem értjük mit miért csinálunk. Úgyhogy kíváncsi voltam e könyv, mivel mondhat többet rólunk. Ebből- és hasonló az indíttatásból nyitottam az első oldalhoz, Charles Bukowski , Nők című könyvét. ,, Nem egy rendes ember kötött már ki híd alatt nő miatt ,, - kezdte az első oldalon, hogy nekifutásból rosszul érezzem magam. Lapoztam még egyet. Az első pár szívszorító mondatot empatikusan olvasgattam, már-már sajnálatot is éreztem szegény, magányos 50-es öregember iránt. Kíváncsivá tett a rövid, én-leíró kis bevezetője, tömör megfogalmazása igencsak felkeltette a figyelmem. Valami csöpögős, romantikus történetre számítottam... Aztán hamar rákellett jönnöm, hogy Bukowskira senki nem úgy gondol, mint egy szórakoztató bohócra, hanem úgy, mint egy alkoholista, morózus, agresszív vadállatra. És mégis árad műveiből az emberi önzetlenség és szellemesség, amiből rengeteg inspirációt és erőt lehet meríteni.
Úgyhogy tovább lapozgattam. Alkalmanként feldühített (valójában nem is engem, hanem a bennem rejtőző női büszkeségem), számtalanszor felnyerítettem rajta, és igen gyakran megl is lepett. De... összességében a könyv a falhoz vert.
Egy jó tanács így utólag: Ne vonaton olvasd, nincs hová, és akin levezesd a dühöd. Az arckifejezésed árulkodók tudnak lenni, a melletted ülő nem fogja értékelni, ha ökölbe szorított kézzel, összeráncolt homlokkal, mély lélegzetvételekkel és undort kifejező tekintettel alkalmanként magad elé dobod a könyvet, dühöngsz, lenyugtatni nem tudod magad egy szál cigarettával sem, elmenekülni nem tudsz, de úgyis érdekel, nem bírod otthagyni, úgyhogy kénytelen vagy tovább nyálazni az oldalakat. A lány melletted meg az ablakra tapadva megrémülve figyel, s arra gondol a könyvből meríted ihleted a következő tömegmészárláshoz. Engedélyt kér, hogy a mellék helyiségre sétáljon, aztán soha többé nem ül vissza melléd. Ilyen ez a könyv. Ami Bukowski szívén, az a száján és könyveinek lapjain.
Tudniillik írásai nem a jól nevelt, finom lelkű, vallásos elkötelezettségű úri kisasszonyoknak szólnak. Ez nem egy komoly, szépirodalmi alkotás. „Kicsit” kilóg a huszadik század amerikai irodalmából, sőt vitatható az, hogy ki gondolja egyáltalán irodalmi szintűnek és ki ponyvaregénynek. Mégis olvastatja magát, nyelvezete könnyű, tele frappáns, önelégült, mocskos kis gondolatokkal, humoros párbeszédekkel, váratlan találkozásokkal, és fordulatokkal, melyben az író nem szokványos, páratlanul őszinte leírást ad arról, hogy mit szeretne egy férfi valójában a nő(k)től. És éppen ezért egész drámaivá kerekedik egy-egy résznél a történet. Nem pszichoanalizál, hanem mesél, a saját életéből merített szálakat egy gumóvá gyúrja, miközben csak úgy repkednek a szókimondó, obszcén poénok a kötetben. Nyers őszinteséggel, a kellő öniróniával, szenvedélyes és élvezetesen önző, trágár kifejezéssekkel öntött kritikával láncolja az olvasót a könyvhöz. Én igenis, kell az ilyen is. Nem árt belekóstolni időnként egy nem hétköznapi, fennkölt szavaktól mentes, szeszgőztől és erotikától bűzlő regényébe, ami egy fikarcnyit sem kímél. Szembesít azzal, hogy nem olyan rózsaszín minden szerelmi történet, mint ahogy elképzeljük. Hogy nem minden írót a csicsergő madarak, a csillagok, a felkelő és lenyugvó nap ihlet. És bár női szemmel nézve sokszor visszataszító olvasni hogyan éli meg a férfi a nővel való kapcsolatát, és olykor gusztustalan módon a pornó határát súrolja az alkotás, ez Bukowkskival együtt jár. A mindennapos fél liter wiskey, a hat doboz sör és az olcsó szivar velejáróival.
„A nők – a rendes nők – megrémisztettek, mert a végén mind a lelkemet akarta, holott azt, ami még megmaradt belőle, azt szerettem volna megtartani magamnak. Azért kívántam annyira a prostituáltakat, mert belőlük általában már minden érzés kihalt, kemények voltak, és semmiféle személyes követeléssel nem álltak elő. Semmit sem vesztett az ember, amikor elmentek. Ugyanakkor viszont vágytam egy finom, rendes nőre, annak ellenére, hogy milyen hatalmas árat kellett fizetni érte. Szóval, így vagy úgy, de el voltam veszve. Egy erős férfi lemondott volna mindkettőről. De én nem voltam erős. Így hát folytattam elkeseredett küzdelmemet a nőkkel, illetve a nővel mint fogalommal.” ….
A történet főszereplője, Henry Chimaski az alkotó alteregója. Önéletrajzi ihletésű első regénye, a Posta – melyet néhány hét alatt írt-, mintha a Nők karrier-történetének folytatásaként íródott volna (és most a szakmaira gondolok). Első könyvében az író a permanens másnaposságtól szenvedve, kora reggel szortírozza és kézbesíti a leveleket, és az így töltött mindennapjairól mesél. A nőkben Chimaski, immár nem kézbesítőként tengeti nyomorúságos életét, hanem sikeres íróként utazgat felolvasásokra szerte a világban, és közben persze iszik rendületlenül. Másnaposan ébred, mégis, hogy elkerülje a másnaposságot, tovább iszik és ezt a személyes kis tradícióját napi szinten űzi. Mérték nélkül hódol idült alkoholizmusának, miközben a hírnevének köszönhetően a regény címében említett nők között is kedvére válogat. Bár a leggyakoribb cselekvései az ivás, a hányás, a drogok, és a nőkkel való kapcsolatlétesítés -valamint ezek kombinációi-, a lóversenypályák és az olcsó motelek visszatérő vendége is egyben. És mégis, a kompromisszumokat nem ismerő életmódja miatt sokan a mai napig rajongnak érte. Ő ennek ellenére soha nem kért ebből, sőt ha lehet, kerülte a rajongóit (kivéve ha azok nők), az embereket és főleg az írókat.
Élete során a könnyű nők nagy szerepet játszanak; szexuális életében nem szenved hiányt, mégis valami igazira vágyik. Bár belefáradt abba, hogy elfojtsa érzelmeit, egy veszekedés, vagy aktus után sikerül kiírnia magából mindent vers formájában, ami igencsak nagy sikert aratnak. Egy idő után, azonban, mikor szükségét érezné annak, hogy szóban is kifejezésre juttassa azokat, problémákba ütközik. Ami nyilvánvaló, hisz képtelen kilépni öncélú és üres napi rutinjából. És különben sem egy romantikus alkat, a nőit bokszmeccsekre vagy lovira viszi, változatosság kedvéért pedig bárokba. A társadalmi szabályrendszerek zsigeri semmibe vétele, a világtól való tudatos távolságtartás, a nők utáni rajongása rendíthetetlen nála. Életműve egyetlen hatalmas lerészegedés sorozatának szimbóluma is lehet akár, s még így is önpusztító életstílusával sokszor nehéz azonosulni, vagy megérteni tetteinek miérjét, én mégis hálás voltam, hogy minden pszichológiai szakzsargon, és nyáladzás nélkül tudott feltárulni a rosszhoz való vonzódás ebben a történetben. Ugyanakkor a nőkkel való kapcsolataiban gyakran megértettem mit miért tesz, és egyáltalán nem tőrt elő bennem a feminista, lázadó énem. Zsák a foltját, ahogy mondani szokták…
>> Mivel nincs valódi kötödés az elválás is sokkal gördülékenyebb. Ha csak húsként tekintünk rá, akkor mindegy ki használja. Vállat vonunk, berúgunk, és másnap újat keresünk. A piacon van elég. És ha mi is csak annyit adunk, húst, akkor nem fog sérülni a lelkünk. És persze ha valamitől, ettől félelmetesebb a „rendes nő” mert vele kockáztatni kell, feladni a védett állásokat. Megnyílni és nem tudni, a közeledő kéz megölel vagy megüt ott ahol a leggyengébb vagy. És elviselni a tudatot, hogy önként mutattad meg hol van az a pont, amire annyira vigyáztál. <<
S bár különösebb karakterfejlődés nem figyelhető meg nála, hisz ő, mint az amerikai irodalom sajátos figurája, igazi különc volt stílusában. Az olyan könyvek szerzőjeként ismert, aki ugyanazt a kujon, lekezelő, szarkasztikus, alkoholista személyiségét hozza, védjegye a nyers előadásmód, fő témái pedig az alkohol, a szex, és az írás. Önmagával végtelenül kritikus író-költő, örök lázadó és kívülálló, aki megalkotta a maga sajátos életfilozófiáját és mindvégig a saját útját járta. Ettől egyediek történetei. Nincs hozzá hasonló, s ha van, az mind felismerhető imitáció szüleménye lenne. Nem találkoztam még férfi íróval, aki ilyen szinten csupaszította volna le a lelkét, s ily apró részleteibe avatott volna bele a testi életének. Talán pont ez a privát naplószerűsége teszi még különlegesebbé a regényt: Hogy nincsenek külön fejezetek a történetben, csak számok, melyek a következő napokat jelölik, így naplóbejegyzés szerűen papírra veti nem mindennapi életét.
Szóval ha egy ritka olvasmányélményben akarsz részesülni, adj egy esélyt a nem túl jólfésült úriember hírében álló írónak. És itt van még egy kis ízelítő a könyv fülszövegéből:
A szerzőről készült egyik portréfilmben az interjú készítője azt találja mondani: Aki olvassa a Nők című könyvét, annak az a benyomása támadhat, hogy önnek a nő csupán egy far meg két mell. Bukowski nevetve csóválja a fejét, és azt feleli: Jaj, ne. Olvasta, és csak ennyit fogott fel belőle? ...Maga elbaszott egy alak.
