Kis Róka Csaba, 1981-ben született Székesfehérváron. 2007-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetemen. Aki látott már Kis Róka Csaba festményt, biztosan nem felejti el egykönnyen. Az utóbbi tizenhat évben, semmihez sem hasonlítható, bizarr stílust hozott létre, romantikus és barokk festészeti technikák alkalmazásával viszi vászonra a horrort, amit sokszor magyar tárgyi világgal egészít ki.
Festészetére jellemzőek a csonkítások, szadista kínzások, erőszakos szexuális aktusok, hatalmas merev hímtagok, amik éppen, hogy csak egyensúlyoznak a kőkemény drámaiság és a groteszk humor közötti vékony határvonalon.
Sokan ízléstelennek tarják a műveit pedig valójában csak az emberi elme, beteges képzelgéseit festi vászonra. Elmondása szerint egyetlen dolog érdekli igazán, az pedig az emberi természet, igaz, brutális oldala, az erőszakosságára való hajlam. Képein nem láthatunk soha női alakot, hisz nem akarja egyértelműsíteni és nemekre bontani az emberi agressziót, hisz ez nemtől és kortól független.
Stílusának kialakításában a legnagyobb szerepet az a gondolat kapta, hogy nem akart átlagos festő lenni. Szerinte, a múltból merített témák és technikák, használatával ugyan lehetsz jó festő, de nem lehetsz ismert festő. Eszme futtatása végén, mégis átlagos embernek tartja magát, akit nem festészete határoz meg, vagy torzít el.
Gyerekkorunkban a felnőttektől tanulunk, a szüleink nevelésétől, és a környezettől függ, miképp szocializálódunk. Kicsiként, láttam apukámat cigizni, így nyolc évesen lenyúltam tőle egy szál cigit, és meggyújtottam, ahogy ő szokta. Olyan akartam lenni, mint a „nagyok” azzal a gondolattal megfűszerezve a dolgot, hogy ha apukámnak lehet, nekem miért ne. Akkor nem jött be a cigi, ma pedig már tíz éve szívom. Miért? Mert mindenki cigizett, így én is cigiztem.
A saját és a társadalmunk jövője is a gyerekek kezében van, akik majd tovább viszik eszméinket, tanításainkat, saját felnőtt életükbe. A legtöbb gyerekből persze átlagos felnőtt lesz, átlagos gondolatokkal, és véletlenül sem fordul meg a fejükben, hogy bárkivel is bármi rosszat tegyenek. Az ember azonban kegyetlen és gonosz állatfaj, betegségekkel, perverz gondolatokkal, és nem találunk egyetlen olyan embert sem a földön, aki ne gondolkodott volna el „rossz” dolgokon, vagy ne lenne valamilyen fétise, perverziója.
A képen ezek mind megtalálhatóak, a rosszul szocializálódott gyerekek, a „tanító mester” aki a halott férfin kívül az egyetlen felnőtt a képen, aki bármi felsőbb rendűséggel rendelkezhetne a gyerekek fölött, mégis saját romlottságának legjobb ábrázolása a patkányokkal teli zsák a kezében.
Ami a gyerekeket illeti, jól látható arcukon az őszinte emberi gyűlölet, és a lélek torzultsága. A karján támaszkodó fiú számomra az emberi befolyásolhatóságot és saját függőségemet ábrázolja, a hígítós zacskóval a kezében. Számomra jól megmutatja azt, milyen fiatalon képes egy ember beleszaladni a drogok és a függőség végeláthatatlan spiráljába. Gyakorlatilag beszippantja az embert. Disznó ábrázata is arra utal, hogy akár már kamaszkorban eltorzulhat a személyiség.
A kést tartó fiú, és vele szemben a másik, aki a tállal áll a kezében, illetve a halott férfi kiterítettsége Kis Róka Csaba saját gyerekkorából vett életkép. Nagypapája böllér volt, a festő pedig rengeteg disznóvágáson vett részt. Több képében is fellelhető az ábrázolás, ahogy a halottat úgy állják körbe gyilkosai, mint ahogy az egy disznóvágáson állják körbe az emberek a disznót.
Az égbolt színvilága, akár egy kora esti állapotot is tükrözhet, bár számomra inkább egy olyan hely égvilágát ábrázolja, amit a város füstje és mocska már annyira beszennyezet, hogy az égkékjéből már csak a behatárolhatatlan sárbarna, s annak árnyalatai maradtak. Így képzelem el a világot, amikor a jó már kihalt az emberekből.
Nem a brutalitása miatt szeretem Kis Róka Csaba festményeit, hanem a társadalom kritikája miatt, illetve azért amiért az emberi lélek sötét oldalát ragadja meg a festészetében. Az ösztönöket, a brutális kegyetlen ösztönöket, mert végső soron az ember is állat. Annyi különbséggel, hogy az ember meg tanult gondolkodni. Amitől még veszélyesebb lett.
